Banális műveltség nézete és


Először is meg kell vizsgálnom az áltudomány fogalmát, amelyet véleményem szerint túl tágan szokás értelmezni a szokásos szkeptikus álláspont értelmében akár a filozófia, az irodalomtudomány, a matematika nagy része is ide tartozna.

Másodszor meg kell vizsgálnom, hogy mit is értünk nyelvművelésen. Ezek között az a nagy különbség, hogy míg a nyelvi nevelés a nyelvhasználattal kapcsolatos, annak gondozására és persze az arról való gondolkodásra törekszik, a nyelvművelés magát a nyelvet célozza meg, azt szeretné megváltoztatni.

képes volt-e valaki helyreállítani a látást

Harmadszor, most már az áltudomány színes kontaktlencsék kék látáshoz a nyelvművelés fogalmának használhatóbb banális műveltség nézete és felvértezve megvizsgálom, hogy mennyiben banális műveltség nézete és meg a nyelvművelés az áltudományok ismérveinek.

Megállapítom, hogy mind magának a definíciónak a szempontjából, mind a nyelvművelés társadalmi beágyazottságának, hatásmechanizmusának a szempontjából klasszikus sarlatánsággal állunk szemben, amelytől a tudományos közösségnek, az Akadémiának, az egyetemeknek és a tanároknak kötelességük lenne elhatárolódni.

Az áltudomány fogalma 1. Leegyszerűsítő álláspontok Sokan azt gondolják, hogy a tudomány és az áltudomány elkülönítése triviális kérdés, és általában a módszertani különbségben találják meg rá a választ.

Nem csoda, hogy ennek a nézetnek banális műveltség nézete és képviselői természettudósi gőgjükkel széles támadási felületet adnak a sarlatánoknak. Ráadásul a természettudományokban sem olyan tiszta a helyzet, mint azt a fenti álláspontot képviselők sugallják.

Elég, ha csak a hozzánk közel álló nyelvészetben pl. Magában mit jelent a látás plusz vagy mínusz sarlatán-ellenességben is megfigyelhető egy ilyen, valójában tudományellenes elfogultság, amennyiben bizonyos témák eleve tudományon kívülinek vannak bélyegezve, művelésük módjától függetlenül.

Kísérlet egy meghatározásra Mi akkor a tudomány és az áltudomány valódi különbsége? Talán természettudós barátaim is egyetérthetnek velem abban, hogy a fő különbség a kiinduló, vizsgálandó tények összetételében van.

A tudomány mindig egy tömegesen vagy ha ritkán is, de legalábbis ismétlődő módon megfigyelhető jelenségkörből indul ki, és éppen ez az egyik olyan összetevő, amely az áltudományokból hiányzik.

Az áltudományok kiindulópontja ugyanis nem az induktív általánosítás, vagyis nem megfigyelésekből indulnak ki, amelyekre valahogy magyarázatot kell találni, hanem magából a magyarázatból.

Nem arról van szó, hogy egy bizonyos szobának látásélesség különbsége bizonyos sarkában áll egy ágy, és aki ott aludt, mindig fiatalon és hasonló kórokban csúfosan múlt ki, míg a szoba másik végében levő ágyon mindenki az emberi kor végső határáig pihent, vagyis hogy olyan mennyiségben halmozódtak fel az ilyen tapasztalatok, olyan rendszeresen működött a dolog, hogy valamilyen elméletet már muszáj volt alkotni arról, hogy mi is lehet a hátterében.

Hasonló példákat persze még ezrével sorolhatnék. Tisztában vagyok vele, hogy az induktív általánosítás mint kritérium még nem zárja ki a démonológiát vagy az ufók által elrabolt nők vizsgálatát, hiszen tömegesen fordul elő a megszállottság, és se szeri, se száma az ufók által általában a szexussal összefüggésben, pl. Azt is vállalom, hogy az eddigiek alapján és szerintem általában is tudományosnak minősül a pszichoanalízis, mert banális műveltség nézete és sok metaforikus magyarázó sémával dolgozik — pl.

Van azonban egy másik feltűnő tulajdonsága is a legtöbb áltudományos nézetnek: az alapvető logikai megfontolások merev elutasítása. Nem egy-egy botlásról, logikai tévedésről van szó, hanem tudatos és vállalt módszertanról.

spirál a látás videóhoz szemgyakorlat rövidlátása

Így például számtalan áltudós hivatkozik arra, hogy minden vagy legalábbis sok mindenami szabályszerűségeket mutat, szükségképpen valamilyen intelligencia jelenlétére utal, ha kimutathatóan nem emberi intelligenciáéra, akkor persze bolygón kívüliére vagy természetfelettiére. Pontosan tudják, hogy ez az állítás egyszerű non sequitur, mely vitaminok látás szempontjából természetesek nem tartják ezzel ellentmondónak, hogy a természet minden különösebb intelligencia nélkül is produkál rendszeres jelenségeket.

Például csak nagyon elvont értelemben lehet intelligensnek nevezni az évelő növényeknek azt a viselkedését, hogy valahány évente rendszeresen kivirágzanak, vagy a hópelyhek szigorú matematikai törvényeknek engedelmeskedő rendezettségét de persze lehet, hogy ez amiatt van, hogy intelligens lény hozta őket létre.

Hasonlóképpen vetik el a hagyományos logikai megfontolásokat abban, ahogyan különböző jelenségeket azonos eredetűnek tekintenek.

Például az ufóhívők rengeteg mindent hajlamosak egyazon lényeknek tulajdonítani, anélkül, hogy a legcsekélyebb indikációja is lenne annak, hogy azonos alanyokról van szó. Hiszen lehetne éppen úgy is, banális műveltség nézete és a fényjelenségek, a maguktól mozgó tárgyak, a gabonakörök és elrabolt asszonyaink más-más lények lelkén banális műveltség nézete és, például az egyiket a manóknak, a másikat trolloknak, a harmadikat ördögöknek kell tulajdonítanunk.

Ez ellen bizony nehéz érvelni. Ha valakinek azt súgja az intuíciója, hogy az ufók a Hold felszíne alól indulnak ide, ami persze nem kizárt Egely György szavaival élve meg éppenséggel nagyon valószínűaz nem sokban különbözik Einstein intuícióitól, amennyiben ő sem kísérletekre alapozta hipotézisét.

Csak egy nagy különbség van: Einstein egy csomó megfigyelésre pl. Ezzel szemben a tudományos állítások — bár nem mindig dedukció eredményei — mindig azt célozzák, hogy belőlük a megfigyelt adatok deduktíve levezethetőek legyenek. Végül tegyük hozzá, hogy maga Arisztotelész is tudós volt, logikája megfigyelések mérhetetlen tömegét magyarázza, ti. A nyelvművelés fogalma Állításom az, hogy a nyelvművelésnek, ennek a nálunk a Németországban még régebben művelt tevékenységnek éppen olyan áltudományos elképzelések állnak a hátterében, mint amilyenekről eddig beszéltem.

A lényeg az, hogy tudomány-e vagy áltudomány az, amelyet alkalmaznak. A nyelvművelés és a nyelvi nevelés Az embereknek banális műveltség nézete és igényük, hogy minél pontosabban fejezzék ki magukat, valamint hogy minél jobban alkalmazkodjanak ahhoz a normához, amelynek betartása a lehető legnagyobb presztízst biztosítja a számukra azokban a körökben, amelyeknek meg akarnak felelni.

Jobb politikusok öltözködés dolgában is kikérik külön tanácsadóik véleményét; ugyanígy van kommunikációs, ezen belül pedig nyelvi tanácsadójuk is. Gyerekeinkkel is szeretnénk elsajátíttatni a kulturált, jó vagy legalábbis elfogadható viselkedés, így a normának megfelelő öltözködés és beszéd képességét, és ebben joggal várjuk el az iskola segítségét, közreműködését, együttműködését.

Ezen a téren soha senki sem kérdőjelezte meg a nyelvi nevelés létjogosultságát, szükségességét. Aki ezzel foglalkozik, annak a különböző társadalmi normák legfinomabb árnyalataira is fogékonynak kell lennie, tudatosan kell ismernie ezeket kívülről-belülről, és rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy mindezeket az ismereteket nagyon közérthetően átadja, készségszerűén megtanítsa.

Olyan ez, mint az agresszió, nem szeretjük, de el kell ismernünk, hogy természetes viselkedésmód az egész állatvilágban így az embernél is. Az ember sajátja, hogy úrrá tud lenni az agresszív ösztönei felett, és ugyanígy a tőle eltérőkkel szemben érzett idegenkedés felett is. Ugyanakkor a nyelvi viselkedés nagyrészt nem áll a tudatos ellenőrzésünk alatt. Fogalmazni még úgy-ahogy tudatosan fogalmazunk, de már a beszéd megértése, befogadása szinte teljesen banális műveltség nézete és történik, és sokszor ugyanez igaz arra is, ahogy beszélőtársunknak a normákhoz való igazodását megítéljük.

Viselkedésük sokszor negatív, megbélyegző megítélése az agresszióhoz hasonló atavisztikus magatartás, amely természetesnek minősül, de persze nem örvendetes. Általában a nyelvhasználatnak — éppen e nagyrészt tudattalan volta miatt, valamint a nyelvhez és a kommunikációhoz fűződő igen bensőséges viszonyunk miatt — számos banális műveltség nézete és, alig felfogható vonása van, elvesztette a látását a különböző társadalmakban hozzá kapcsolódó rítusok, tabuk, hiedelmek és egyéb gyakorlatok tömkelege tanúsít.

A hit jelentése

Mindez jó táptalaja az áltudományos elképzelések létrejöttének. Nézzük akkor most azt, hogy ez tényleg bekövetkezett-e. Állításom az, hogy igen: a nyelvi viselkedésre nevelés indokolt célja mellett, ezen élősködve kibontakozott a nyelvvédelem koncepciója, vagyis az az elképzelés, hogy anyanyelvünket valamiféle veszélyek fenyegetik, amelyektől óvni-védeni kell.

Na nem a kihalás veszélye — az sok nyelv esetében valóban fennáll, de épeszű ember nem hozakodna elő azzal, hogy a határokon belül fenyegetné a magyar nyelvet —, hanem olyan veszélyek, amelyeknek meglétét ugyanúgy semmilyen valóságos tudományos bizonyíték nem mutatja, mint az ufók ármánykodását vagy távoli égitestek hatását személyiségünkre. A nyelvvédelem abban különbözik a nyelvi neveléstől, hogy nem a banális műveltség nézete és viselkedésünket kívánja pallérozni, hanem magát az anyanyelvünket akarja megváltoztatni, változását valamilyen irányba befolyásolni.

Ezt a különbséget érdemes pontosan végiggondolni. Tehát a nyelvi nevelés nem irányulhat olyan kifejezések, beszédhangok, szerkezetek ellen, amelyek a nyelvben léteznek, legfeljebb arra hívhatja banális műveltség nézete és a figyelmet, hogy ezek egy-egy normának megfelelnek-e vagy nem. Ezért a nyelvi nevelésnek még mellékhatása sem lehet a nyelv változásának befolyásolása legfeljebb egy-egy normán belül érvényesülhet a hatása ; az a nyelvvédelem, a nyelvművelés, a sarlatánság célja lehet csak.

A határainkon belül beszélt magyar nyelvben nem figyelhető meg olyasmi, hogy egyre kevésbé értjük meg egymást, vagy egyre kevésbé tudjuk megértetni magunkat ezek a nyelv fő funkcióivagy hogy akár kevésbé fontos funkcióit egyre kevésbé tudná betölteni a magyar nyelv, ugyanúgy, ahogy a földsugárzások tömeges pusztító hatása vagy akár kisebb ártalmai sem tornyosulnak az emberiség fölé viharfellegként.

Egyszerűen tévedés vagy hazugság?

Magyar Narancs, A morgolódás joga Pengeéles logikával vezeti le legutóbbi lapszámukban Révész Sándor, miért kell elhatárolódni mindenféle rasszizmusról, jöjjön balról akár, mint Kertész Ákos sokat idézett szerencsétlen cikke is a magyarságról úgy általában. Az írás oly meggyőző és világos, hogy tanítani kellene a középiskolásoknak társadalomismeret órán. Mondom, nagy örömmel olvastam a közbeszédből sokat hiányolt megfogalmazását a rasz-szizmus fogalmáról, a kirekesztők érzelmileg motivált észjárásáról, és magam sem értettem első olvasásra, miért is maradt bennem mégis valamiféle hiányérzet. Második olvasásra döbbenek rá, hogy a rutén paraszt antiszemita felfogásának ismertetéséből mi hiányzott nekem.

A nyelvvédők veszélyérzete egyszerűen abból fakad, hogy — mint mindenki — öregszenek, és kénytelenek tapasztalni, hogy a náluk fiatalabbak másképpen beszélnek, mert a nyelv és a nyelvhasználati szokások így szoktak változni. Gyakran hivatkoznak a Például a nyelvújítás korában a latin-görög tudományos kifejezések használata nem terjedő divatjelenség, hanem több évszázados hagyomány volt már.

Tudományosan nem legitim tehát az ilyen mozgalmakra hivatkozni, amikor valaki azt tűzi ki célul, hogy valamely egyre népszerűbb, rohamosan terjedő, egyre bevettebbé váló beszédmódot megpróbáljon kiiktatni. Csak anekdotikusan, az érveléstől függetlenül említem, hogy a Az áltudomány varázsa Mielőtt konkrét, életből vett példákkal illusztrálom a nyelvművelők sarlatánságát, hadd banális műveltség nézete és ki az áltudomány társadalmi beágyazottságának a kérdésére: mitől népszerű, hogyan hódít, milyen járulékos jellemzői vannak?

Az áltudományok vonzereje mindenekelőtt abban áll, hogy talán banális műveltség nézete és kicsit üzleti megfontolásból is reményt sugároz.

Nem hallottunk még olyan sarlatánról, aki valamely betegség garantált gyógyíthatatlansága mellett kardoskodott volna. Ugyanez érvényes az áltudományok szinte minden válfajára. Igaz ez a nyelvművelésre is, hiszen a saját létjogosultságát kérdőjelezné meg, ha nem hinne abban, hogy a nyelv változását befolyásolni tudja.

A másik csábereje az áltudományoknak, ami egyébként erősen összefügg az előzővel, az, hogy magyarázatot kínál az embereknek olyan jelenségekkel kapcsolatban, amelyek a számukra felfoghatatlanok.

Olvasói levelek

Az áltudományok ezek köré szerveződnek. Ilyenek például a véletlen, a tudat és a tudattalan, a gravitáció, a betegség és a halál, a világegyetem stb. Nem véletlen, hogy a nyelvművelés nem a fiatalabbak körében a legnépszerűbb. Ugyanakkor paradox módon nem érhet nagyobb öröm egy áltudóst, mint amikor valamilyen — akármilyen jelentéktelen — tudományos társaság befogadja, vagy amikor találmányát bejegyzik, díjazzák stb. Az áltudományoknak egy csomó fajtája egy sor helyen éppenhogy beépült az establishmentbe.

A Védelmi Minisztériumban pedig alkalmaznak egy egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva asztrológust, sőt, van egy Extrém Orvosi Központjuk, ahol az emberek auráját vizsgálják. Magyarországon a jog nem meri kétségbevonni az ún. Végül majdnem minden áltudománynak sajátja egyfajta parazitizmus, vagyis az, hogy olyasvalamin élősködik, ami teljesen ésszerű és kézzelfogható.

Így az ún. Ezeken az alapvetően ésszerű próbálkozásokon élősködik számtalan teljesen ötletszerű, légből kapott sarlatánság pl. Ugyanígy élősködik a nyelvművelés a nyelvi norma kutatásának és a nyelvvel kapcsolatos képességek pallérozásának teljesen ésszerű célkitűzésén és módszerein.

Szemelvények elemzése Fenti megállapításaim illusztrálására olyan forrást, könyvet választottam, amelyre sem azt nem lehet ráfogni, hogy már nem jellemzi a nyelvművelést, mert a A Kedves hallgatóim! Kövesdy Zsuzsa válogatta és szerkesztette banális műveltség nézete és Magyar Rádió Édes anyanyelvünk c. A szerzők Balázs Géza a továbbiakban: B. Az oldalszámok mindig erre a kötetre fognak vonatkozni. Nem idézem Pozsgay Imre előszavát, hiszen ő nem nyelvművelő, legfeljebb azt illusztrálhatná, hogy a nyelvművelésért lelkesedő laikust mi taszítja a hiszékenység eme vámszedőinek karjaiba.

Kövesdy Zsuzsa ugyan nem szólal meg a könyvben, de aki ismeri a rádióadást, tudja, hogy valóban reprezentatív gyűjteményről van szó: csak a nyelvvédők szólalhatnak meg az Banális műveltség nézete és anyanyelvünkben, a velük vitatkozók még sohasem kaptak ezekből az ötpercekből. Sajnos nem végeztem statisztikát arról, hogy ezekben az írásokban milyen az arány a nyelvvédelem és a nyelvi nevelés között.

torokfájás látása visszanyeri az éles látást

Nehéz is lenne bekezdések, mondatok vagy akárcsak odavetett megjegyzések, sejtetések száma alapján meghatározni egy ilyen arányt. Talán közvéleménykutatással lehetne pontosabban meghatározni, hogy melyek az uralkodó mozzanatai az idézett szerzők munkásságának. Látatlanban megkockáztatom: a hallgatók igenis fontosnak érzik bennük a nyelvvédelem elemét.

banális műveltség nézete és

Alaposan össze van kutyulva a két dolog, a nyelvi nevelés és a nyelvvédelem, annyi biztos. Mindenesetre feltűnő, hogy a józan, a nyelvi nevelés elveinek és céljainak megfelelő alapállás következetes képviselete és magyarázata csak egy-két helyen bukkan fel a kötetben — ezekből is fogok idézni.

Annyi biztos, hogy a tévhitek terjesztése ilyen értelemben mindenképpen nagyobb súllyal van jelen ezekben a jegyzetekben, mint ami megengedhető lenne. Romlik a nyelv Ellentmondásos és ambivalens érzéseket vált ki a nyelvművelőkből az, hogy ők maguk is mit jelent a 0 6 a láthatáron a nyelv változását nem lehet megállítani, de még lényegesen befolyásolni sem.

Mi igaz ebből? Annyi, hogy azokban a körökben, amelyekben a nyelvművelők népszerűek, képesek hosszabb-rövidebb ideig valamilyen divatot elterjeszteni, éppen úgy, ahogy más körökben meg népszerű médiaszemélyiségek és újságírók látásjavító szemcseppek — akár akaratukon kívül — divatba hozni egy-egy kifejezést, beszédmódot.

A rádió is felerősíthet, terjeszthet hasznos és káros nyelvi divatokat. Valami rémlik belőlük, de összekeveredve, elveszítve eredeti formájukat, s vele értelmüket is.

De hogy mai apróságokból, mozaikkockákból, a jövőre is vonhatunk le következtetéseket, arra banális műveltség nézete és gondolnak.

Igen, mert különfélék ezek. De van bennük valami közös, ami a szakember számára aggasztó. Egyes modern nyelvészeti irányzatok képviselői ellenben azt hirdetik, hogy minden nyelvi közlés a maga nemében rexetin látás, kifogástalan, ebből következőleg a nyelvi változásokat már eleve csak megfigyelni s leírni van jogunk, minden értékelő megjegyzés fölösleges és tudománytalan.

Én sem az egyik, sem a másik nézetet nem tudom elfogadni […]. Van olyan változás, amely arra késztetheti a nyelvművelőt, hogy hívja fel a figyelmet a szóban forgó változási irány hátrányaira, veszélyeire — pl. Nagyon sok igazság van abban, amit G.

OK Az eredeti Széchenyi az igazi Aktuális történéseket nagy emberek híres mondataival illusztrálni mindig is divatos érvelési módszer volt. Vitapartnereink szavainkba könnyen belekötnek, de elgondol-koznak, ha például Széchenyi Istvánnak kell ellentmondaniuk. A legnagyobb magyar halálának jubileumi évében ráadásul aktuálisak is lehetünk az ő gondolatait használva. Feltéve, hogy az idézett mondatok valóban tőle származnak.

Például nagyon sok magyar nyelvváltozatban különösen banális műveltség nézete és, ezen belül Erdélyben teljesen bevettek az el kell hogy menjek-típusú szerkezetek, amelyek az infinitívuszos el kell mennem és a mellékmondatos kell, hogy elmenjek keveredéséből keletkeztek.

A tágabb értelemben vett nyelvtörténetből is ezerszámra idézhetnénk hasonló folyamatokat. Hasonlóképpen engedékeny B. Szavakban Kelet-Közép-Európába is beköltözött a földrajzilag kisebb, de politikailag nagyobb befolyású Európa, lényegében Nyugat-Európa.

Az említett nyelvi tények nem mind örvendetesek, de banális műveltség nézete és valóban örülni kell, ha Európa nagy kérdésekben összefog.

Elvárható-e egy ateistától, hogy elviselje a vallásosok társaságát?

Meghódított, letepert bennünket. Kiemelés tőlem. Az azonban szerintem is feltűnő — és levélírónkkal együtt magam is úgy érzem: nem kívánatos — jelenség, hogy ez a latin, de hozzánk nem kis részben német közvetítéssel eljutott per nemegyszer, sőt mind gyakrabban magyar szavakkal alkot szókapcsolatot. Igaz, ezek között vannak olyanok, amelyeket bátran elfogadhatunk, sőt hasznosnak ítélhetünk.

Gondoljanak hallgatóim pl. Az ilyen folyamatok persze lassan mennek végbe, és nem is mindig győzi le az új a régit.

Főképp akkor nem, ha a nyelvművelés szembefordul a nem kívánatos új módival, s megakadályozza az elterjedését. Ma is üdvös lenne leszokni egyről-másról.

Nos, ma már bárki láthatja, mennyit ártottak nekünk a lőpor, a rakpart meg a gyufa ha a névszóragozást nyelvművelés híján nem tudtuk is megúszni! A nyelvművelők szerint nemcsak maga a nyelv, de — kapaszkodjunk csak meg! Talán így kezdődött. Most már — folytatja —, az Állatkert dolgozói mindenféle állattal kapcsolatban aki személyes névmást használnak.

A Rádió terjeszti, majmolják minden szinten. Sok szó esik — kell is, hogy essék — az idegen szavakról, kevesebb az idegenszerűségekről.