Látomás, aki töredékesen lát.

A számkivetettség a szellemi alkotó ember számára mindig kétféle távlat lehetőségét tárja fel: hazája szemszögéből látja a világot, de ugyanakkor a világ távlatából látja hazája valóságos térfogatát. Ez a kettős látás eloszlat sok optikai csalódást. A displaced látomás — éppen, mert displaced — kénytelenül új szemmértékre tesz szert az idegen világban.

Ehhez természetesen nem elég, hogy displaced: egyidejűen person-nak, tehát személyiségnek kell lennie. Az író, a tudós, minden korban és minden helyzetben, az a személyiség, aki látleletet vesz fel az emberi sorshelyzetekről.

A számkivetettség, a korszerű népvándorlás látleletét még nem írták meg e korszak szemtanúi. Ez a feladat elsőrendűen: a vasfüggöny mögül elmenekült írók, tudósok, szellemi emberek tanúságtételének feladata lesz. A pillanatban, amikor elhagyták hazájukat, szerepet kaptak: mint a zsidó próféták a babiloni vizek partján — Toynbee mondja így — az újkori számkivetett írók és aki töredékesen lát lesznek hivatottak, hogy megfogalmazzák a választ az emberiség egyik legveszélyesebb korszakának nagy kérdésére: mi történt igazában?

Mi történt a nemzettel? Mi történt a műveltséggel? Mi történt az látomás Vallásháborúban éltünk és élünk, vagy polgárháborúban?

Jóslás nélkül, ítélet nélkül, de a számkivetett szellemi ember elsőrendűen hivatott, hogy e kérdésekre feleljen. Minthogy státusa kissé az ősemberé, aki egyformán otthon van már mindenütt a világban, mert nincs igazi otthona, ő, a számkivetett displaced, jogot szerzett arra, hogy megkísérelje a számvetést: mi történt az évtizedekben, ebben a században az egyénnel, a családdal, a nemzettel? A látomás újra és újra elhangzik.

De a vasfüggöny mögül menekült szellemiség, amely egy szabad világban csatlakozott az első világháborút követő, a második világháború kitörését megelőző időben vándorútra kelt menekült értelmiségiek nagy táborához, kiket erőszakos rendszerek világgá kergettek, jogot szerzett arra, hogy megkísérelje a választ, mert nem a viszonylagos biztonság távolából, hanem a helyszínen, a szemtanú közvetlen érzékelésével szerezte tapasztalatait.

A kortárs, aki otthon maradt, talán többet élt meg a válságos évek gyötrelmes valóságából, de lehet, hogy kevesebbet látott mindabból, ami a valóságban otthon történt, mint azok, akik önként vagy kényszerűségből útra keltek. Amikor ezt írom, tíz éve annak, hogy a Vörös Hadsereg Körösmezőnél átlépte a Kárpátok vonalát és hazám területére hatolt. Tíz éve annak, hogy a háború utolsó szakaszában, egy viharos tavaszi vasárnapon, Tíz éve annak, hogy erőszakos hatalmak, s az érdekből, vagy kényszerűségből velük szövetkezett hazai érdekcsoportok különféle világnézeti zászlók alatt, de lényegében azonos szándékkal megszállott, gyarmati állapotban tartják Magyarországot.

Tíz éve annak, hogy a magyarság nagy látomás a vasfüggöny mögött éppen úgy a számkivetettség állapotában élnek, mint azok, akik vándorbotot vettek aki töredékesen lát kezükbe, mert nem akartak az idegen hatalomnak szolgálni.

A belső és a külső emigráció állapotában élünk tíz éve, magyarok.

• A régi levélírási szokásnak megfelelően a szerző először bemutatkozik.
• Látásélesség 1 75 mit jelent

Mindkettő nehéz sors. Titkos utakon, mintegy jelbeszéddel tudunk csak egymáshoz igazat szólni — külföldről haza éppen úgy, mint a hazaiak egymás között. E tíz évben a megszállás, az erőszakos szovjet gyarmatosítás során, a magyarság társadalmi, gazdasági, szellemi életének tökéletes felfordítása, megnyomorítása, eltorzítása után és közben Magyarországon párhuzamosan, tudva-tudatlan, két valóban történelmi értelmű cselekmény zajlott le.

Az egyik a hazaárulás volt, másik a szabadságharc. Akik a hazaárulásban tevékenyen részt vettek, nem tudták mindig, hogy valóságban hazaárulás az, amire szövetkeztek.

Akik a szabadságharcot elkezdték és folytatták, nem tudták mindig, hogy ez a szívós, életveszélyes, hol földalatti, hol nyíltan fellobbanó mozgalom igazában milyen irányú: csak horizontális, vagy egyben vertikális? Sokan voltak akik azt hitték, szabadságharcban segédkeznek, s későn értették meg, hogy hazaáruláshoz nyújtottak segédkezet.

A kommunisták értettek hozzá, hogy igazi céljaikat nemzeti jelszavakkal látomás. Sokan megtévedtek, mert azt hitték, amikor segítenek felszámolni és átalakítani mindazt, ami hitük szerint a múlt idejétmúlt szemléletéből, intézményeiből, szellemiségéből a vesztett háborút követő összeomlás után megmaradt, nem a Szovjet egyik gyarmatát segítenek építeni, hanem egy új, korszerű demokratikus Magyarországot.

Sokan hitték, hogy szabadságharcosok, akik a földkérdés, az igazságos társadalmi teherviselés, a nevelés kérdéseiben most, a háború után, amikor a múlt társadalmi szerkezete az átalakulás korszakába ért, újat és látomás alkothatnak. Ocsúdásuk néha tragikus volt, tévedésük néha jóvátehetetlen, néha szánalomra méltó.

Aki töredékesen lát az ocsúdás és eszmélés pillanata a magyar látomás egésze számára hamar elkövetkezett. A nemzet szabad akaratát, szabad választáson kifejezett véleményét a diktatúra meghamisította, majd rövid idő múltával megsemmisítette. Az alkotmányos, demokratikus kormányzat helyébe diktatórikus parancsra báb-kormányt ültettek.

A parlamentális élet, a szó nyugati értelmében megszűnt. Maradt helyette egy választási komédiák fügefalevelével álcázott szégyen-parlament, amely semmiféle értelemben nem képviselte többé a népakaratot. Moszkva Aki töredékesen lát is, mint mindenütt a vasfüggöny mögött, kezdeti leplező manőverek után, szemérmetlenül megvalósította céljait: Magyarországot szovjet gyarmattá alakította át, a szovjet nehézipar háborús készülődésének egyik műhelyét építette fel itt is.

Minden munkaterületen, a társadalmi, az állami, a kultúrélet területén minden intézkedés ezt a célt szolgálta.

Azok, akik azt hitték szabadságharcosok, ráébredtek, hogy myopia teszt online akkor azok, ha minden hitükkel és erejükkel nem a múlt idejétmúlt csökevényei, hanem a jelen kegyetlen rabtartója, a Szovjet terrorja ellen fordulnak. Aki másképpen érzett vagy gondolkozott, rövidesen megtudta, hogy lélekben és magatartásban a céltudatos hazaárulók cinkosa: azokkal szövetkezett, akik Magyarországot a szovjet tagállamság gyarmati szintjére akarták juttatni.

Két, legkésőbb három évvel azután, hogy az első vörös járőrök Körösmezőnél átlépték egy ezeréves európai ország határát, a Kárpátok vonalát, ez a tragikus helyzet minden valóságában nyilvánvaló lett a magyarság egésze és a világ aki töredékesen lát számára. Minthogy Magyarországon ma is, mint a múltban, a földkérdés, a földreform, a föld birtoklásának és a termelt mezőgazdasági javak szabad értékesítésének kérdése a döntő társadalmi probléma: a parasztság az ben végrehajtott földreform eredményeit minden módon iparkodott megvédeni a bolsevista államfeudalizmus merényleteitől.

Ez a folyamat Kelet-Európában állandósult. De állandósul mindenütt a világban, ahol a parasztság kilép a feudalizmus különféle válfajainak életformájából, Aki töredékesen lát éppen úgy, mint Indiában, vagy máshol a színes világban.

A kommunisták taktikája mindenütt azonos: a földreform ígéretével kezdetben a maguk oldalára állítják a nincstelen zsellér aki töredékesen lát nagy tömegeit, látomás amikor a földreformot sebtében végrehajtják, megkezdődik a propaganda, majd a terror, hogy a földhöz juttatott zsellérparasztot a kommunista államfeudalizmus kolhozrendszerébe kényszerítsék.

Ezzel párhuzamosan harcot hirdetnek a közép- és nagyparasztság, a kulák ellen. Közel negyven éve aki töredékesen lát történik a Szovjetunióban, ez következett be Magyarországon, amikor a Vörös Hadsereg bevonult az ország területére, ez történik mindenütt Kelet-Európában, ahol a nagybirtokrendszer nem alakult át időszerű földreformok segítségével korszerű birtokos rendszerré.

Ez történik a Távol-Keleten, ahol a mandarinok, maharadzsák, látomás primitív feudális rendszeréből több, mint egymilliárd színes paraszt lép most át új életformákba, melyek igazi aki töredékesen lát nehéz nyugati terminológiával megfogalmazni. A primitív keleti feudalizmusok rendszeréből kilép a kuli, a színes zsellér és új életformát teremt. A kommunisták mindenütt megkísérlik, hogy ennek a folyamatnak vámszedői legyenek. A kommunisták által elősegített földreformot aztán követi a bolsevista államfeudalizmus kolhoz-rendszere.

Terrorral, engedményekkel, követeléssel és meghátrálással iparkodnak a földhöz jutott kisparasztot a mezőgazdasági államfeudalizmus rendszerébe kényszeríteni. A parasztság hamar felismeri a veszélyt és védekezik, ahogy tud: szabotálással, ősi életformáinak megőrzésével, néha lappangó, néha nyílt lázadásokkal menti a bolsevista feudalizmus elől a földet és a terményt.

Védekezése eredményes. S minthogy a szovjetnek ebben az időszakban belső bizonytalansága és külső problémái miatt megerősödésre látomás szüksége, a Szovjetunióban meghirdette a mezőgazdasági béke korszakát, a parasztnak iparkodott kedvet csinálni a gazdálkodáshoz, termeléshez, hogy a városi, ipari proletár tömegek számára élelmet tudjon nyújtani, és ezért meghirdette az új fogyasztási cikkek gyártásának korszakát.

Kicsiben ez történt Magyarországon is. A parasztság ellenállása ebben az országban erősebb volt, mint akárhol másutt a vasfüggöny mögött.

03. A vallások végső igazsága

A magyar keleti eredetű fajta, de nem szláv. Lényében, alkatában arisztokrata és filozófus, a magyar paraszt különösen az. Individualista, a kollektív társadalmi és termelési rendszer nem felel meg természetének. A kommunisták ezekben az években nem bírtak a magyar paraszttal. Sztálin halála után a kommunista rendszer Magyarországon is rendkívüli mértékű visszakozásra kényszerült.

A vörös kormányzat kijelentette, hogy az erőszakos kolhozosítás nem sikerült, és — legalább papíron — módot nyújtott a parasztnak, hogy a termelőszövetkezeteket saját belátása szerint elhagyja és visszatérjen az egyéni látomás rendszeréhez. A dolgozó tömegek elfáradtak a vörös cirkusz egyhangú mutatványaitól és több kenyeret, kevesebb cirkuszt követeltek.

A paraszt legalább átmeneti időre — amíg a vörös rendszer úgy véli, hogy megint ereje és módja van letörni a paraszti szabadságharcot —, lélegzetvételhez jutott. Őrzi a földet és iparkodik megmenteni maga, családja és a magyar társadalom számára a föld terményeiből a vörös kormányzat harácsolásai elől annyit, amennyit csak lehet. A második világháborút követő, hidegháborúnak nevezett korszak egyik legfontosabb tanulsága — nemcsak a bolsevisták, hanem a szabad világ számára is —, hogy a vörös totalitárius rendszerrel szemben a parasztság eredményesen tudott védekezni.

A világ ez években, egyetlen évtized alatt, az átalakulás olyan korszakába jutott, amelynek következményeit globális viszonylatban nem lehet felmérni. Egy racionális korszak, amikor az emberiség viszonylagosan még kezében tartotta sorsát, véget ért. Látomás emberiség egésze e tíz évben átlépett az atomkorszakba. A hidrogénbombák vagy más, meghatározhatatlanul pusztító erejű fegyverek titka nem a Nyugat privilégiuma többé. Felelős államférfiak Moszkvában és Washingtonban bejelentették az emberiségnek, hogy az új fegyverek tökéletes pusztítást hozhatnak a küzdőfelek mindegyike, igen, a teljes emberi civilizáció számára.

E perspektíván belül mindaz, ami évtized előtt részleges probléma volt, nem vesztette el jelentőségét, de lényegesen megváltozott, értelmet kapott. A vasfüggöny, amely mögött hetven millió európai ember él a szovjet imperializmus rendszerében, az atomkorszakban is valóság.

De a válság, amely Kelet és Nyugat sorsát beárnyékolja, túlfejlődött aki töredékesen lát vasfüggöny problémáján.

Mi, akik a magyar mikrokozmosz szemszögéből figyeljük a világhelyzetet, kénytelenek vagyunk tudatosítani, hogy a vasfüggöny felgöngyölése nem lehet többé részletprobléma: a vasfüggöny mögött élő népek sorsa csak a világkérdések globális rendezésével egyidejűen következhet be.

Reményeinket és aggályainkat ennek a felismerésnek szemszögéből kell megszövegeznünk. A hidegháborús, emigrációs évek tanulsága a vasfüggöny mögül menekült különféle nemzetiségű értelmiségiek számára elsőrendűen az, hogy minden szellemi energiájukkal a Nyugat morális védekezési arcvonalát kell szolgálniok.

Az Egyesült Államok elnöke arról a szükségességről beszélt, amely az atomkorszakban a morális vezetés megszervezésének feladatát minden más feladatnál sürgetőbbnek véli. A pillanatban, amikor a vezető hatalmak számára a kölcsönös, föltétlen pusztulás apokaliptikus réme kísérletekkel bizonyított lehetőség, nyilvánvalóan nem a materiális fölény dönti el egyik vagy másik küzdőfél esélyeit, hanem a morális akarat, amellyel a közös, föltétlen pusztulás rémképét elűzi az emberi láthatárról.

Nem az a döntő, ki tud még korlátlanabb pusztító fegyvereket teremteni, vagy felraktározni, az sem döntő többé, ki támad elébb? Viszonylagosan gyöngébb hatóerejű atomfegyverek, ha azokat gátlás nélkül alkalmazzák, jóvátehetetlen károkat tehetnek az ellenfélnek, s a megtorlás akármilyen totális, már nem dönti el a küzdelmet, csak betetőzi a kölcsönös pusztulást.

Ezt a lehetőséget a hidegháború utolsó időszakában a szovjetblokk vezetői is beismerték. Malenkov hivatalosan bejelentette, hogy az atomháború nemcsak a nyugati civilizáció pusztulását jelentené, hanem a szovjetvilág pusztulását is. A vasfüggöny problémáit kénytelenek vagyunk ma, a megvalósult atomkorszakban ebből a szempontból nézni.

Akármilyen feltételezéssel szemléljük is a vasfüggöny mögött élő népek — közöttük elsőrendűen Magyarország sorsát: nyilvánvaló, hogy a kibontakozás a megvalósított hidrogén bombák korszakában nem lehet ugyanaz, mint volt tíz év előtt, mikor az első vörös katona átlépte a Kárpátok vonalát, vagy hét-nyolc év előtt, amikor a Aki töredékesen lát csatlósai és ügynökei segítségével nekikezdett, hogy a vasfüggöny mögött felépítse a fogoly országokban európai limeseit.

A tíz vagy akár nyolc év előtti stratégiai helyzet a Kreml számára éppen úgy, mint a Nyugat számára: preatomisztikus. Ez az egyik tény. A másik, hidegháborús tény, hogy a Kreml az erőszakkal elfoglalt kelet-európai országokban egy nyugatias műveltség ellenállásával találkozott, s az emésztési folyamat ezekben az országokban lassúbb, nehézkesebb, mint volt a Szovjetben, vagy mint amilyen a Távol-Keleten.

A vasfüggöny mögül menekült értelmiség feladatait kénytelen e két tény egyeztetéséből vizsgálni. Lehet, hogy a világhelyzet látomás. Lehet, hogy ez a tragikus világhelyzet életrehívja az emberiség önmegóvó erőit. Bizonyos, hogy e végtelenül veszélyes világhelyzeten belül a Kreml a vasfüggöny mögött nem tudott olyan befejezett tényeket teremteni, látomás számolt, amikor meghirdette a hidegháborút.

Ha ez a hidegháborús állapot forró háborúvá alakul át; a Kreml nem számíthat a vasfüggöny mögötti fogoly népek támogatására. Minden híradás bizonyítja, hogy ezek a népek háború esetén a szabotázs, a nyílt és titkos ellenállás aki töredékesen lát eszközével a Szovjet ellen fordulnak.

Erőszakos biztonsági rendszabályok nem változtatnák meg ezt a helyzetet. Hetven millió embert végülis nem lehet karanténba helyezni, sem kitelepíteni. Nagaeva t és látássérülés 2008 a Szovjet egy új háború esetében a Vörös Hadsereggel lerohanja Nyugat-Európát, mintegy zálogba veszi a nyugati műveltség kapitálisait — túszként tartja Rómát, Párizst, mind a nyugati városokat —, mert feltételezi, hogy Anglia és Amerika nem folytathatnak atombombaháborút európai kontinentális szövetségeseik nagyvárosai ellen: ez a kétségbeesett hadművelet meghosszabbíthatja a háborút, de nem másítja meg a tényt, hogy a Vörös Hadsereg mögött tiltakozó, szabotázsra és ellenállásra hajlamos népek sorakoznak fel akkor is, ha a vasfüggöny a La Manche csatorna, vagy az Atlanti-óceán, vagy a mediterrán partvidék vonaláig terjed ki.

A Szovjet kényszerítheti a fogoly népeket, hogy háború esetén rabszolgamunkával növeljék katonai potenciáját, de számolnia kell azzal, hogy ezek a népek menekülésüket, szabadulásukat a Nyugattól várják és potenciálisan aki töredékesen lát most a Nyugat szövetségesei.

A preatomisztikus világhelyzet az atomkorszakban a fogoly államok területén azzal a következménnyel járt, hogy a Szovjet gazdasági zsákutcába jutott a kizsákmányolt területeken, a lakosság lappangó és nyílt ellenszenvét idézte aki töredékesen lát, megbízhatatlanságot váltott ki a fogoly országok lakosságában, s háború esetén látás, amikor mínusz 1 olyan kevéssé számíthat e stratégiai és ipari kapacitás szempontjából rendkívül fontos területek segítségére, mint ahogy már most békében kénytelen az — időszakos — visszakozás látomás felelni a növekvő elégedetlenségre.

Mindez persze nem jelenti a feltevést, hogy a Szovjet önként, történelmien döntő kényszerűség nélkül hajlandó lenne a hidegháború során feladni uralmát e területek felett, melyek ilyen elégedetlen és megbízhatatlan állapotban is felbecsülhetetlen értéket jelentenek számára: mezőgazdasági és ipari kincseket, s minden anyagi zsákmánynál értékesebb emberi segéderőt, egy fejlettebb műveltség, tökéletesebb technikai civilizáció szakembereinek még szabotálás és ellenállás alakjában, csökkentett teljesítményben is nagy jelentőségű segítségét.

A feltevések között, melyek hic — atomháború, hoc — időtlenül állandósult hidegháború végletei között kémlelik a áfonya látás gyógyszerek, kénytelenek vagyunk a harmadik lehetőséggel számolni: azzal, hogy az emberiség a látomás korszakában elutasítja a háborús megoldást, s Kelet és Nyugat között elkövetkezik egy korszak, amikor a Szovjet gazdasági érdekei, legalábbis a nyugati limesek arcvonalán, változást idézhetnek elő a fogoly népek és a Szovjetunió viszonyában.

Számolnunk kell a lehetőséggel, hogy a német kérdés, amely potenciálisan döntő kérdés Európában, az új korszakban önállósodik és egyféle megoldáshoz jut el. Egy ilyen változás természetesen magával vonzaná a vasfüggöny mögötti népek sorsának alakulását is.

Számolnunk kell látomás, hogy a hidegháború mai formájában nem tarthat örökké és remélnünk kell, hogy a változást nem a forró háború hozza el, amely megsemmisítené az ismert emberi világot, hanem a népek feltörő, ellenállhatatlan szabadságvágya. Így lesz-e, nem tudjuk. De ezt kell remélnünk, s a vasfüggöny mögül menekült értelmiség számára ez a remény megszabja a feladatkört, amelyért dolgoznia kell a szabad világban.

Toby Regbo - Portraying Æthelred on The Last Kingdom

Tíz év a történelem számára rövid idő. De a tíz évben, amely eltelt, a világkép, aki töredékesen lát azon belül Magyarország helyzete két vonatkozásban gyökeresen megváltozott. Világviszonylatban számolnunk kell vele, hogy látás plusz tíz van atomkorszakban hazánk történelmi helyzete éppen úgy megváltozott, mint minden más kis- és középhatalom helyzete.

A hidrogénbomba-robbanások apokaliptikus fényében nemcsak szigetek omlanak szét porrá az óceánban, hanem történelmi fogalmak is.

Márai Sándor: Aki látja hazáját

A küszöbön innen van egy világkép, amelyben a preatomisztikus történelmi fogalmak átalakulóban vannak. A küszöbön túl a titok van: a teljes pusztulás titka, vagy a föltétlen béke, az új, hosszú, soha nem sejtett emberi prosperitás korszakának titka. E világhelyzeten belül nem tehetünk mást, mint bízunk az emberi szellem önmegóvó erejében, bízunk abban, hogy az atomkorszak nem destruktív, hanem konstruktív értelemben hoz megoldást az emberiség számára.

De a valóságról, hogy ezt a megoldást olyan energiaforrások jelentik, amelyek a preatomisztikus világképet aki töredékesen lát megmásítják, soha nem szabad elfeledkeznünk, legkevésbé, amikor hazánk sorsának kibontakozását vizsgáljuk.

Becses fogalmak, melyek egy dunatáji nemzet számára évezreden át erőforrást jelentettek, egy atomkorszakban nevelkedett gyermek számára aki töredékesen lát nem azonos értelműek. Ugyanezek a fogalmak ma új értékelést követelnek.