Egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva


Egyidejűleg váltotta le a fiziológiai optika Helmholtz, a newtoni klasszikus optikát egy dinamikus és aktív percepciós tevékenység tételezésével.

Ehhez egy percepciós állandó tartozott, ami annak a ténynek egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva meg, hogy az ember ugyanazt a tárgyat látja más-más fény- szög- és távolság-körülmények között, vagyis egy tárgy azonossága a percepióban bizonyos invariánsoktól függ.

A projektív geometria ennél jóval általánosabb invariánsokkal dolgozik, olyanokkal, amelyeknél a tárgy azonossága már nem jár alakjának azonosságával, metamorfózisokon mehet át, feltéve, hogy ezek folyamata processusa folyamatos kontinuus. A viszonylatok, matematikai funkciók olyan invariánsaival konstruál, hogy konstrukciói túlmennek a természetes percepció lehetőségein.

Míg a percepciós állandó révén egy tárgy más-más szögből, távolságból és fénykörülmények között azonosként percipiálódik, de mindegyik alkalommal csak az éppen adottak szerint, a projektív geometria mintegy egyben szerkeszti meg a vetíthető lehetőségeket.

Ezzel lehetetlenné vált a természetes percepcióban adódó tárgyak ábrázolása. Kép és tárgy azonos lett, jelenség és dolog különválaszthatatlanná vált.

ha a rövidlátás az egyik szemben van

Egy kubista festményről még mondani lehet, hogy olyan kép, amely egy tárgyat egyidejűleg több perspektívából ábrázol, csak éppen már nem a természetes percepció szerint teszi, hiszen a percepciós állandó nem montíroz egymásra más-más nézeteket. Leibniz perspektivizmusa már exponálta a projektív geometria és a természetes percepció disszonanciáját. Híres példája a város, amelyik más-más irányból közelítve, vagyis más-más nézőpontból más-másként jelentkezik a percepcióban, holott ugyanaz a város.

Mindegyik perspektívából más-más a horizont, ha képen ábrázolják, más-más az enyészpont, de ezek invariánsainak együttese a projektív geometriával megkonstruálható. A megkonstruáltnak persze semmiféle hasonlósága nem lesz azzal, ami bármelyik nézőpontból percipiálható.

egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva

Leibniznél létezik viszont ugyanaz a dolog, mert van egy adott világ, amelynek egyfelől garanciája a kívüle lévő Isten, másfelől összetevői a világot kitevő, de Istennel — és ezért egymással — bennlevőségükben harmonizáló monádok, individuumok. Megyik János Keret 1. A leibnizi kozmikus perspektivizmus - és az azt feltételező geometria és matematika - új, kaozmikus változata alakul ki, ahogyan ezt Deleuze tárgyalja Leibniz-cel és a barokkal foglalkozó tanulmányában.

Cassirer is hivatkozik Leibnizre és a projektív geometriára, de nem problematizálja, hogy a projektív geometria szerinti alakváltozásokon átmenő azonos tárgy hogyan reprezentálódhat alkotásokban a percepció számára, és nem állítja szembe egymással a reprezentálás és a prezentálás elvét, egyúttal a prezentálás, mint meg-jelen-ítés problematikáját. Deleuze viszont részletesen taglalja azt, ami Cassirernél kurta kijelentés az egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva tárgy alakzatainak transzformációkon átmenő folyamatáról.

Textúráját felmutatva az anyag [matičre] nyersanyag [matériau], hajtogatódását felmutatva a forma erő3. Fontos megjegyzés, hogy a tárgynak ez a fogalma minőségbeli is, nemcsak temporális Mindez a barokkra áll, de egyúttal a A monád ablaktalan, ahogyan Leibniz mondta, de míg nála azért, mert lezárt, a modernnél azért, mert mindenre nyitott, nincs szüksége ablakra, ahogyan azt Heidegger jelezte13 és Whitehead is tételezte Ami Leibniznél — szintén a monádok egymást-érintése nélkül — egy előre meghatározott harmónia révén térben lehetséges, az Deleuzenél az újra-meg-újra-megragadás folyamata révén időben, illetve időként.

Deleuze a kétféle, a barokk és látásvizsgálat glaukóma esetén modern monád közti különbséget Tony Smith autó-példájára hivatkozva vázolja fel16, amelyet már korábban Carl Andre installációi mellett említett. A nézhető és elvileg tapintható tárgy annak a képe is, ami hiányzik, ami nincs ott. A lemez myopia kezelés költsége egyenese, az a horizont, amelyen túl folytatódik a szerkesztés, amely tengely, egyfajta zsanér, amelyen át fordul a látható a láthatatlanba, az ott-lévő az ott-hiányzóba, a kép a képhetetlenbe.

Amikor fordul ha fordulakkor egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva meg az, aminek jelentkezésével teljes lehetne a világ.

Lehetne, nem az. Megyik alkotásai úgy adódnak a világban, ahogyan kiállításon, konkrétan helyeződve láthatók. Duchamp Szökőkútja óta tudjuk, hogy tárgy és helyeződése nem választható el egymástól, egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva ez azt is jelenti, hogy mindegyikkel a másikra is kérdezünk: tárggyal jelentkezése helyére, a jelentkezés helyéről a jelentkező tárgyra.

Megyik kiállított tárgyai nem ready-made-ek, hanem különleges módon készített és kiállított alkotások. A horizonton túl folytatott szerkesztés, az a körülmény, hogy Megyik szerint az ő kiállított és táblaképre utaló munkáinál a horizontnak zsanér-funkciója van, rajta át fordul a látható abba, ami láthatatlan, egyszerre veti fel egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva kérdést, hogy egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva látható és hol.

Terek két dimenzióban | Sulinet Hírmagazin

A válasz keresésénél érdemes arra gondolni, amit Cassirer mondott a mitikus, a percepciós és a geometriai-matematikai tér közti különbségekről. Erre már csak azért is lehet gondolni, mivel Panofsky a klasszikus perspektíva — és így a táblakép — tárgyalásakor saját korábbi írására19 és vele Cassirerre hivatkozik Cassirer azt mondja, hogy a matematikai tér, különösen a metrikus euklidészi tér, amelynek hármas alapjellegzetessége a folytonosság, a végtelen és a homogeneitás, szemben áll a percepció jellegével.

A metrikus euklidészi térre nézéshez a percepciós tér különleges egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva, annak tagadására van szükség, ugyanis a végtelent nem lehet percipiálni, ahogyan a geometriai tér homogeneitását sem, tehát azt sem, hogy az ezt a teret konstituáló pontoknak csak funkciójuk, egymáshoz való kölcsönös viszonyuk van, tartalmuk, szubsztanciájuk nincsen A mitikus tér egyfelől hasonlít a percepciós térhez, amennyiben mindkettő konkrét: áttekintés a látáskorrekció után történik és nem is történhet bennük különbségtevés helyeződés és tartalom között.

A mitikus egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva azonban másfelől épp annyira homogén, mint a geometriai tér, csak más módon. A geometriai tér homogeneitása egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva pontok funkcionalitásából adódik, abból, hogy a pontok az érzékeléstől függetlenül rögzített alakzatok.

A mitikus teret viszont az affektivitás, ugyanis a szakrális és a profán közti különbség alapozza meg, úgy, ahogyan az emberek érző és cselekvő magukat a számukra közvetlen környezetben, közvetlen valóságban, ahol minden térbeli különbség egyúttal minőségbeli különbség is.

Ennek a térbeli és minőségbeli különbségnek alternatívája, amiről Deleuze beszél, amikor azt mondja, hogy a projektív geometria modern terében a tárgyaknál az időbeli különbség minőségbeli is. Ez úgy értelmezhető, hogy míg a egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva gondolkodásban tér és tárgy egynemű, a modernnek mondható gondolkodásban a kettő elkülönül egymástól, a egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva funkcionálissá válik, és tárgyat illetően az idő kerül a tér helyére.

Megyik János Keret 2.

Az elbeszélés, a leírás típusai és a levél

Itt soha sincs puszta kép, üres reprezentálás. A kép, mely a mitikus tudat számára egy a tárggyal, része a szubsztanciális valóságnak, az anyagi világnak. Ilyen összefüggésben persze nem lehetséges a percepciós térnek megfelelő gondolkodás, hiszen percepciós gondolkodás nincsen, a percepciós tudat pedig teljességgel gondolkodás-mentes, a világ viszonylatában üres.

Érthető, hogy Cassirernél még utalás sem történik Nietzschére. Az is érthető, hogy Heideggernek baja támad Cassirer gondolkodásával. Ha a mitikus és a matematikai-geometriai tér közti különbség alternatívájára gondolunk, a természetesnek mondható percepció terét elsődlegesen mitikusnak kellene mondani, hiszen konkrét. Heideggernek ezért egyfelől igaza van, a világ az emberi lény számára már mindig vele együtt adódik, minden emberi meglét Dasein már világban-lét, és ha más is, mint az archaikus mítoszokkal élők megélése lehetett, nem is a modern matematika és geometria teljességgel absztrakt tere.

Másfelől viszont az, amit ő világnak mond, egyfajta mitikus hely.

egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva

Hiszen nem is tér az emberek megélésében, hanem elsődlegesen idő. Mondható ezért, hogy a ma megélt világ a percepcióval élő emberek számára mítoszok halmaza, még ha ezek tűnékeny és hamis-hazug mítoszok is, ha együttesük elsősorban az, amit Heidegger mindennapiságnak mond, és ami elfedi az igazi helyet, ami lét időben. Bár mondható az is, hogy ez az igazi hely érezhető a természetes percepcióban is valamiképp.

Egy szemben álló fában közönségesen azt a fát látom ott, nem egy fa képét, és a kiállítóterem falán is azt a megmunkált fémlemezt, ami ott üveg mögött a fehér dobozban látható. Geometrikus szerkesztés a projektív geometria szabályai szerint, vagy egy megmunkált tárgy? Geometriai térsík vagy képsíkon a valós - földi-kaozmikus - térnek egy megmunkált darabja? Ha ez az utóbbi, akkor, úgy látom, amit látok, amilyen a - kiállítótermet és odamenésemet magába foglaló - világom, annak tartozékaként, azaz mitikusan, nem matematikailag-geometriailag.

A jelzett gondolatok arra szolgálnak, hogy az ő kiállított munkáinak jellegét lehessen jelezni. Ehhez a jelleghez tartozik az az összefüggés, amelyben ő készítette és állította ki a maga munkáit. Ezekkel viszont a percipiálás számára hozzáférhetően magát az összefüggést is problematizálta, amelyben azok a — felettébb nehezen meghatározható — munkák jelentkeznek.

András Sándor: Az íróvá lett néző tovább gondolkodik

A problematizálást elbagatellizálja, sőt eltünteti az, aki Megyik Jánosnak a Vass Gyűjteményben látható munkáit minden további nélkül absztrakt képeknek nézi. Aki viszont csupán elméleti problémák felvetéseként gondolja őket, elvonatkoztat, absztrahál attól, amit valóságosan, azaz aktuálisan nézve lát.

Amit Cassirer perceptuális állandónak mond25, olyasmire vonatkozik, amit behatóan kutatnak évtizedek óta, hozzávetőleges eredményekkel. A háromdimenziós tárgy kétdimenziósan vetül a retinára, és ebből a kétdimenziós képből, illetve a különböző nézőpontokból vetülő kétdimenziós képek özönéből ismerődik fel újra meg újra egy-egy azonos fajtájú tárgy.

A perspektivikus ábrázolás, a reneszánsz festészet nagy vívmánya az évszázadok során megkerülhetetlen tradícióvá nőtte ki magát. A tér síkban való ábrázolásának tudatos és mérnöki pontosságú technikája, a vonalperspektíva a Hogy ki volt a forradalmi újító, ma már nehéz lenne megállapítani, de a hagyomány úgy tartja, hogy a híres szobrász és építész, Brunelleschi alkotta meg az első perspektivikus konstrukciót ban. Ez nem is tűnik valószínűtlennek, hiszen a vonalperspektíva megalkotójának alapos geometriai ismeretekre volt szüksége. Az ábrázolás lényege ugyanis, hogy a képen a tárgyakat leképező vonalak a központi projekció szabályainak megfelelően lerövidülnek.

Rembrandtnak több tucat önarcképe ismert, ifjúkorától üregkoráig. Mindegyik felismerhetően Rembrandt arcát mutatja. A projektív geometria tehát kulcsa annak, hogyan működik a természetes percepció, bár két megkötéssel. Az egy festményen található képsík statikus, másrészt egyetlen, ha szemlélése dinamikus és többszörös is.

hipertóniás krízis után helyreáll a látás

Másfelől egy tárgy képsíkja más jellegű, mint a retina képsíkja: a retinán jelentkező képhez nem lehet visszatérni, előtte nem lehet megállni, ahogyan Rembrandt bármelyik önarcképe előtt lehet. Megyik viszont olyan képsíkú tárgyat készít, amelyik előtt ugyan meg lehet állni, de amelynél ezt a megállást mintegy keresztül kell húzni a horizonton túli szerkesztésnek inkább megérzése, mint meglátása, a kép-fonák, egy hiány meglátása és felismerése révén.

Egy sor kérdést lehetne felvetni elsősorban a tárgy-látvány időbeliségével kapcsolatban, de erre itt nem kerülhet sor. Legyen elég az a célzás, hogy ahogyan Megyik alkotásai nem utópiák, úgy nem is uchroniák. Ahogyan a hely — és helyeződés —, úgy az idő — és az időzítés — lebegtetését végzik tandemben a nézővel, kettejük között.

Feltéve, hogy végzik, hogy történik a lebegtetés, a lebegés. Kérdésessé, illetve kérdéssé az válik, hogy a képtárba, egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva a kiállításra menés a mindennapiság profán szférájába tartozik-e, abban történik-e, vagy az oda menés szakrális tevékenység, esetleg, harmadiknak: az odamenés a mindennapiság szférájában történik, de az ott létrejövő látomás - Heideggerrel szólva — extatikus, ha valóban létrejön.

Megyik János Keret 3. Megyik ezt a kérdést előugratja, nem megválaszolja, és ezt mind a percepció, mind a vele kapcsolatos gondolkodás számára mindenképpen érdekes, bizonyára izgató és rejtélyes alkotásokkal teszi.

Account Options

A rejtély egyfelől az, hogy egy statikus-merev kép miként válik elsődlegesen az idő helyévé. Ezt a meglegyintés előbb említett gondolata kívánta jelezni. A mítoszra mint mitikus megélésre történik itt hivatkozás, tisztázni kell ezért a következőket. Erre a különbségre figyelve mondható, hogy a mítosz mint történet vonatkoztatható 1 a művészet intézményére mint keretre, amelyben 2 a műalkotás, illetve a munka mint tárgy vagy esemény megtapasztalható, megélhető.

Ha a mindennapiság a korábban mondottak szerint mítoszok halmaza, akkor a művészet intézménye ennek a halmaznak egyik tagja, és az értékítélet mindenkori megfogalmazója szerint igaz vagy hamis.

Ha valaki hamis mítosznak véli az intézményt, még mindig valósan érzékel egy tárgyat vagy egy eseményt, hiszen vagy percipiál vagy nem, legfeljebb úgy érzi és véli, hogy az a valós tárgy valótlant ábrázol vagy nem ábrázol semmit, és ha valótlant ábrázol, akkor érdektelen képzelődés, ha pedig semmit sem ábrázol, akkor értelmetlen képzelgés. Amikor Heidegger azt mondja, hogy a műalkotás az, amelyben az igazság történik, együvé sűríti a tárgyat mint eseményt, és a egy tárgyat különböző nézőpontokból ábrázolva, Nincs látomásom az történik, illetve nem veszi figyelembe az intézményt, a keretet: számára az esemény primátusa az igazság történése a világban.

Heidegger jellegzetesen nem foglalkozott a Számára Dürer nyúl-rajza példaadó a görögök után és Van Gogh festménye, méghozzá Van Gogh önmegítélésének ellentmondva.